Adelaide Kane a Nyugat-ausztráliai Claremontban született 1990. augusztus 09-én. Szülei elváltak, de van egy William nevű öccse, aki nagyon közel áll hozzá. 2006-ban megkapta Lolly Allen szerepét a Szomszédok című sorozatban, ezért a forgatások miatt Melbournebe költözött családjával. Kisebb-nagyobb szerepek után 2012. novemberében feltűnt a Teen Wolfban, melyben a vérfarkas Cora Hale-t alakította. Ade 11 epizód után otthagyta a szériát, ugyanis hatalmas lehetőség adódott számára: az amerikai CW csatorna felkérte a Reign főszerepére. A történelmi sorozat 2013. októberében startolt és remek kritikákat kapott, így a bájos színésznő már 2 éve játssza Mary-t, a skótok királynőjét. A sorozat jelenleg a 3. évadnál tart Adelaide karrierje pedig gyönyörűen ível fölfelé.
PROJEKTEK
Reign (Az uralkodónő) Szerep: Mary Stuart Típus: Sorozat Státusz: Forgatás alatt (3. évad) Képek | Hivatalos oldal | Információk
A 3. ÉVAD CSELEKMÉNYE: Mary és Francis ismét egyesítik erejüket, miközben az ifjú királynő kétségbeesetten próbálja megtartani a hatalmát Skóciában. Nemcsak a francia udvar mindennapjait követhetjük nyomon, hanem megismerjük az angol Elizabeth királynőt és udvartartását. Miközben neki is megvannak a saját démonai, egy régi ismerős is felbukkan Catherine személyében, aki az ellenség szövetségeseként vendégeskedik Angliában. A három királynő ádáz küzdelme hamarosan kezdetét veszi, de vajon ki fogja túlélni a harcot? Mary, a skótok és a franciák úrnője, vagy Elizabeth, az angol uralkodó, oldalán az egykori királynéval, Catherine-nel?
Nyitás: 2015. október 12. Téma: Adelaide Kane Szerkesztő: Darla Design: Darla Verzió: 03. - Az uralkodónő Böngésző: Google Chrome Felbontás: 1024x768 Szolgáltató:G-Portál, Sosugary Elérhetőség:@ Források:×××××× Köszönet:×× Bejelentkezés:klikk
Az adelaide-net.gportal.hu weboldal nem áll kapcsolatban a színésznő menedzserével, családjával és barátaival. A lap csak egy sima nonprofit oldal, melynek egyetlen célja, hogy minél többen megismerhessék Adelaide Kane-t. A tartalom többnyire saját írás, de ami nem, ott a forrás fel van tüntetve, ezért az itt található szöveges - és képes - anyagok részben vagy egészében történő másolása szigorúan tilos.
Eredetileg nem terveztem frissíteni a mai nap folyamán, de aztán úgy döntöttem, egye-fene, ugyanis ezt a cikket már régóta meg szeretném írni, az információk pedig csak gyűlnek és gyűlnek..
Amint látjátok, ez egy vegyes híreket tartalmazó poszt a Reign-nel kapcsolatban. Tegnap este megnéztem az új részt, ami nekem nagyon tetszett! Ismét voltak váratlan fordulatok és vicces jelenetek: Mary átverése az angolok felé, az Elizabeth-ről szóló pletykák, melyek szerint ő egy férfi és egy imposztor, Catherine és Claude vacsorája Lord Clavell tanácstaggal és fiával, Mary és Francis párbeszéde a közös gyermekeikről, és még sorolhatnám.. Majdnem elsírtam magam a király utolsó pillanatain, de szerencsére Charles nem hagyta annyiban a dolgot, így megkereste Bash-t és Delphine-t, hogy a boszorkány megmentse Francis-t. A legutolsó jelenet váratlanul ért, hisz Marie de Guise távozott az élők sorából, de én úgy gondolom, hogy az ő élete volt az a bzonyos ár Franciaország királyáért cserébe.. Ti mit gndoltok?
Mióta a Reign átkerült a pénteki halálsávba, nem teljesít túl jól nézettség szempontjából, de nem hinném, hogy ez csak a sorozat hibája lenne (az adatokról majd később). Sajnos az köztudott, hogy a 2. évad sem muzsikált valami fényesen, ezért fenn áll az a veszély, hogy a 3. szezon lesz az utolsó, ráadásul nem 22, hanem 18 epizódos lesz ez a széria. Én nagyon remélem, hogy megugranak a számok, sajnálnám, ha a Reign véget érne a 3. évaddal..
A héten már megosztottam veletek a Fight ot Flight című rész szinopszisát (LINK), most pedig kiderült a november 27-én adásba kerülő epizód címe is: The Hound and the Hare (A kopó és a nyúl). Érdekesség, hogy Adelaide sem a 3x06, sem a 3x07 epizódképein nem szerepel, ezért az eddig megjelent fotókat nem töltöttem fel a galériába. Ha szeretnétek megnézni a részekhez kiadott hivatalos képeket, a fenti ikonokra kattintva megtehetitek!
Meg is hoztam a november 13-án adásba kerülő In a Clearing című epizód bővített előzetesét, melynek ismertetőjét és hivatalos képeit már jó ideje megkaptuk. Az új részt még nem pörgettem végig, mert úgy döntöttem, hogy inkább megvárom a magyar feliratot, de a jövőheti epizód promója valami eszméletlen! A videóban Mary és Francis csodálatos pillanatait láthatjuk, de felbukkan Catherine és Nostradamus is. Az előzetesben arra is van utalás, hogy valakik megtámadják a királyi párt; vajon kinek a parancsára történik mindez? Jövőhéten kiderül! Emlékeztetőül pedig linkelem a következő rész szinopszisát és epizódképeit!
Hivatalosan is véget ért a szünet, ugyanis folytatódik a Reign a The Price (Az ár) című epizóddal! A részt tegnap már leadták Kanadában, este pedig a CW is levetíti a folytatást! A legújabb epizód középpontjában a beteg Francis áll, Mary pedig mindent megtesz azért, hogy megmentse őt, hiszen nagy szüksége van a támogatására a Skóciában kialakult problémák kapcsán. Az egy hetes pihenő alatt két spoileres cikket is lefordítottam az új rész miatt, melyeket az alábbi linkekre kattintva ismét elolvashattok: Cikk 01. | Cikk 02.
Ebben a posztban megtalálhatjátok az aktuális epizód legfontosabb dolgait. Igyekszem minél hamarabb megosztani veletek a letöltési linkeket, de ha ez nem sikerül időben, türelem! A magyar feliratot kissoreg készíti, melynek állásáról Twitter profilján keresztül informálódhattok!
Marie de Guise visszatér!
Mary Francishoz fordul segítségért, miután sürgős üzenetet kap betegeskedő anyjától a Skóciában kialakult szörnyű helyzetről. Catherine szembekerül Narcisse-szel, miközben azért harcol, hogy ő legyen a régens Charles mellett. Angliában egyre jobban növekszik a nyomás Elizabeth királynő felett.. Írta: April Blair és Robert Doty Rendezte: Nathaniel Goodman További szereplők: Torrance Coombs, Celina Sinden, Charlie Carrick, Jonathan Keltz, Anna Popplewell és Rose Williams
Sajnos van egy nem túl jó hírem is a mai napra, ugyanis korábban beszámoltam nektek arról, hogy lehet szavazni a 2016-os People Choice Awards jelöltjeire. Adelaide Kane és a Reign is lehetőséget kaptak a továbbjutásra, ám sem a színésznő, sem a sorozat nem jutott be az élő showba. Nagyon sajnálom ezt az egészet, mert Addy egy igazán tehetséges színésznő, magasan lejátszotta azokat a hírességeket, akik továbbjutottak a kategóriájában.. Tudom, hogy a Reign sem muzsikált túl fényesen a 2. évadban, de akkor is jobb sorozatnak tartom, mint például a Scandal-t.. A jelöltek listáját ide kattintva megtekinthetitek!
Megérkezett a november 20-án adásba kerülő Reign epizód szinopszisa, mely a Fight or Flight (Harcolj vagy repülj) címet viseli. A rövid ismertető alapján úgy tűnik, hogy Mary és Catherine ismét közös akcióba fognak, Elizabeth pedig már megint szenved.. Nem igazán kedvelem őt, mert mindig picsog valamiért.. :) Ha viszont belegondolok, hogy Claude a saját kezébe veszi Leith jövőjét, nevetésben török ki.. :D Imádom Francis testvérét, remélem ezúttal is okoz majd néhány vicces pillanatot. :) Egyébként kaptunk néhány still képet is a részből, de sajnos Adelaide egyiken sem szerepel. A fotókon Elizabeth királynőt láthatjuk, de az egyik képen Robert Dudley is feltűnik. A fotókat ide kattintva megnézhetitek!
Mary közös megegyezésre jut Catherine-nel!
Mary ráébred, hogy segítenie kell Catherine-nek régenssé válnia, még akkor is, ha ezzel veszélybe sodorja a Skóciával kötött szövetségét. Claude elhatározza, hogy segít Leith-nek megházasodni, miközben Elizabeth Dudley elvesztésének lehetőségével küzd.. Írta: Lisa Randolph Rendezte: Charles Binamé További szereplők: Toby Regbo, Torrance Coombs, Craig Parker, Celina Sinden, Anna Popplewell és Ben Geurens
Véget ért az egy hetes szünet, pénteken folytatódik a Reign a soron következő The Price című epizóddal. Mivel az új modulokon dolgozom, hoztam nektek egy cikket az új résszel kapcsolatban!
A Reign rajongók tudják, hogy Francis meg fog halni a 3. évadban, Mary azonban nem adja fel és mindent megtesz azért, hogy megtalálja a gyógymódot a király életének meghosszabbítására.
A The Price című epizódban a királynő egy gyógyítót fog keresni, aki a saját varázserejével megmentheti Francis-t a biztos haláltól. Mary tisztában van vele, hogy ő az egyetlen, aki segíthet megoldani a Skóciában növekvő problémákat.
A következő rész előzetesében láthatjuk a királynő kétségbeesését, Bash azonban megtalálja Delphine-t, akinek van elég ereje ahhoz, hogy megállítsa Francis betegségét. Mary arra kéri a nőt, hogy mentse meg szerelmét, még akkor is, ha súlyos árat kell fizetnie - legyen az akár a saját élete.
Bár a promó végén Franciaország királya nagy levegőt vesz, nem garantáljuk, hogy teljesen meggyógyult, hiszen Laurie McCarthy még a 3. szezon kezdete előtt megerősítette, hogy Francis meghal az új évadban.
Nemcsak Mary lesz az egyetlen, akit nagyban befolyásol majd a király halála, ugyanis McCarthy szerint az egész francia udvar szenvedni fog emiatt.
„Francis halála egy nagyon erőteljes ellentétet vált ki Narcisse és Catherine között" - magyarázta Laurie az Entertainment Weekly-nek adott interjúban. „Egy hatalmas csata fog következni a régensi poszt miatt, ami egy virágzó kapcsolatot eredményez Catherine és Narcisse számára. Az új helyzet hatására ismét felébred az ambíció Lady Lola férjében.."