Adelaide Kane a Nyugat-ausztráliai Claremontban született 1990. augusztus 09-én. Szülei elváltak, de van egy William nevű öccse, aki nagyon közel áll hozzá. 2006-ban megkapta Lolly Allen szerepét a Szomszédok című sorozatban, ezért a forgatások miatt Melbournebe költözött családjával. Kisebb-nagyobb szerepek után 2012. novemberében feltűnt a Teen Wolfban, melyben a vérfarkas Cora Hale-t alakította. Ade 11 epizód után otthagyta a szériát, ugyanis hatalmas lehetőség adódott számára: az amerikai CW csatorna felkérte a Reign főszerepére. A történelmi sorozat 2013. októberében startolt és remek kritikákat kapott, így a bájos színésznő már 2 éve játssza Mary-t, a skótok királynőjét. A sorozat jelenleg a 3. évadnál tart Adelaide karrierje pedig gyönyörűen ível fölfelé.
PROJEKTEK
Reign (Az uralkodónő) Szerep: Mary Stuart Típus: Sorozat Státusz: Forgatás alatt (3. évad) Képek | Hivatalos oldal | Információk
A 3. ÉVAD CSELEKMÉNYE: Mary és Francis ismét egyesítik erejüket, miközben az ifjú királynő kétségbeesetten próbálja megtartani a hatalmát Skóciában. Nemcsak a francia udvar mindennapjait követhetjük nyomon, hanem megismerjük az angol Elizabeth királynőt és udvartartását. Miközben neki is megvannak a saját démonai, egy régi ismerős is felbukkan Catherine személyében, aki az ellenség szövetségeseként vendégeskedik Angliában. A három királynő ádáz küzdelme hamarosan kezdetét veszi, de vajon ki fogja túlélni a harcot? Mary, a skótok és a franciák úrnője, vagy Elizabeth, az angol uralkodó, oldalán az egykori királynéval, Catherine-nel?
Nyitás: 2015. október 12. Téma: Adelaide Kane Szerkesztő: Darla Design: Darla Verzió: 03. - Az uralkodónő Böngésző: Google Chrome Felbontás: 1024x768 Szolgáltató:G-Portál, Sosugary Elérhetőség:@ Források:×××××× Köszönet:×× Bejelentkezés:klikk
Az adelaide-net.gportal.hu weboldal nem áll kapcsolatban a színésznő menedzserével, családjával és barátaival. A lap csak egy sima nonprofit oldal, melynek egyetlen célja, hogy minél többen megismerhessék Adelaide Kane-t. A tartalom többnyire saját írás, de ami nem, ott a forrás fel van tüntetve, ezért az itt található szöveges - és képes - anyagok részben vagy egészében történő másolása szigorúan tilos.
Bár a sorozat most szüneten van így a következő epizódot csak jövőhéten láthatjuk, máris megkaptuk a november 13-án adásba kerülő In a Clearing (Egy tisztáson) című rész hivatalos fotóit és ismertetőjét! Hogy őszinte legyek, én ezt az epizódot sokkal jobban várom, mint a 3x04-et! Összesen 8 képet kaptunk, s a fotók remekül bemutatják, hogy Mary és Francis igyekeznek minél több időt együtt tölteni. Imádom őket! A többi kép már nem ilyen meghitt, ugyanis a párost megtámadják: Mary-t túszul ejtik, Francis pedig azért küzd, hogy megmentse a feleségét. A szinopszisból kiderül, hogy Nostradamus visszatér, akinek újabb mindent megváltoztató jóslata lesz a királlyal kapcsolatban.. Ezek alapján ki ne várná ezt a részt? :)
Nostradamusnak újabb látomása van Francis jövőjével kapcsolatban!
Miután új esélyt kap a közös életre Francis-szel, Mary elhatározza, hogy lemond az angol trónról és örökre Franciaországban marad. Catherine királynő rájön, hogy Nostradamus visszatért, mégpedig egy új jóslattal Francis jövőjét illetően.. Írta: Shannon Goss Rendezte: Deborah Chow További szereplők: Torrance Coombs, Craig Parker, Rachel Skarsten, Celina Sinden, Anna Popplewell, Rose Williams, Jonathan Keltz és Charlie Carrick
A szinopszis, a hivatalos fotók és az aktuális rész levetítése után megérkezett végre a november 06-án adásba kerülő The Price című epizód előzetese! A promóban láthatjuk, hogy Delphine visszatér, Francis állapota viszont rohamosan gyengül, ezért Mary, Bash és Charles a boszorkányhoz fordulnak segítségért. Vajon Delphine megmenti a királyt? Ha igen, akkor milyen áron? Két hét múlva kiderül!
Emlékeztetőül pedig belinkelem a következő rész epizódismertetőjét és epizódképeit. Azt még szeretném megemlíteni, hogy megnéztem a folytatást, és úgy gondolom, hogy ismét nagyon izgalmas és fordulatos részt kaptunk a sorozat készítőitől. Fantasztikus ez az évad, bár elszomorít, hogy Francis meg fog halni.. Ne feledjétek, a Reign egy hét szünetet tart, ami azt jelenti, hogy nem lesz új epizód jövőhéten!
Elérkezett hát ez a nap is, ma este adásba kerül a Reign következő epizódja, mely az Extreme Measures (Rendkívüli intézkedések) címet viseli. A folytatásban viszontláthatjuk Lord Condé fivérét, Antoine királyt, aki biztosan fel fogja kavarni a francia udvar mindennapjait. Az előzetesből kiderül, hogy Francis állapota egyre súlyosabb, ugyanis a király elájul és Mary próbálja magához téríteni. A pár mindent megtesz annak érdekében, hogy Francis betegsége rejtve maradjon Navarre királya előtt, de vajon ki lesz az a személy, akitől segítséget kérnek? Hamarosan megtudjuk!
Ebben a posztban megtalálhatjátok az aktuális epizód legfontosabb dolgait. Igyekszem minél hamarabb megosztani veletek a letöltési linkeket, de ha ez nem sikerül időben, türelem! A magyar feliratot kissoreg készíti, melynek állásáról Twitter profilján keresztül informálódhattok!
Mary és Francis az örökségükért küzdenek!
Amikor Antoine király váratlanul visszatér a francia udvarba, Mary segít elrejteni Francis betegségét, legalább addig, míg bebiztosítják családjuk jövőjét. Mivel a trón veszélyben van és lassan kifutnak az időből, egy nem kívánt szövetségeshez fordulnak a megváltás reményében.. Írta: Drew Lindo és Wendy Ross Rendezte: Holly Dale További szereplők: Megan Follows, Anna Popplewell, Craig Parker, Torrance Coombs, Celina Sinden, Jonathan Keltz és Rose Williams
A héten ismét dolgoztam egy kicsit a galériában, ezúttal a fotósorozatoknál bíbelődtem, és feltöltöttem az összes eddig megjelent shootot Adelaide Kane-ről, ami azt jelenti, hogy 215 fotót nézhettek meg ebben a kategóriában. A képek egy részét már megtalálhattátok a képtárban, de mivel az albumok elég hiányosak voltak, ezért rendbe szedtem őket. Vannak nagyon klassz fotósorozatok, de akadnak olyanok is, amik nem sikerültek túl jól (legalábbis szerintem). Az albumok megtekintéséhez a galéria link opciót használjátok!
A szinopszis után megkaptuk a november 06-án adásba kerülő The Price (Az ár) című epizód hivatalos fotóit, ami eddig 2 darab képet jelent. Sajnos a fényképekből jól kivehető, hogy egy nagyon szomorú rész vár ránk, ugyanis az első fotón Charles, Mary és Bash szerepel megtörten, míg a második képen Francis már ágyban fekszik, mellette pedig sírva virraszt Mary. Nagyon remélem, hogy ebben a részben még nem kell elbúcsúznunk a királytól, de egy dolog biztos: én elő fogok készíteni néhány zsebkendőt.. :(
Megkaptuk a november 06-án adásba kerülő epizód szinopszisát, mely a The Price (Az ár) címet viseli. A dátumból kiderül, hogy a legújabb rész után egy hét szünet következik, így a folytatást csak novemberben vetíti a CW csatorna. Az ismertető alapján ezúttal is pörögni fognak az események.
Marie de Guise visszatér!
Mary Francishoz fordul segítségért, miután sürgős üzenetet kap betegeskedő anyjától a Skóciában kialakult szörnyű helyzetről. Catherine szembekerül Narcisse-szel, miközben azért harcol, hogy ő legyen a régens Charles mellett. Angliában egyre jobban növekszik a nyomás Elizabeth királynő felett.. Írta: April Blair és Robert Doty Rendezte: Nathaniel Goodman További szereplők: Torrance Coombs, Celina Sinden, Charlie Carrick, Jonathan Keltz, Anna Popplewell és Rose Williams